Jennifer Smiths
- Szia! Én Paul Higgins vagyok! Örülök, hogy személyesen is megismerhetlek!
- Szia! Jennifer Smiths, de hívj csak Jennynek! - telefonon már megegyeztünk, hogy tegeződni fogunk.
-Jól utaztál? Megvan mindened? Indulhatunk? - nézett idegesen az órájára Paul.
-Persze, mehetünk. - mosolyogtam rá.
-Jenny! Úgy döntöttem, hogy mivel a fiúknak most van egy pár napos szünetük, és itthon vannak, ezért Te is a közös házba fogsz lakni, amíg nem indulunk vissza a turné folytatására. Így egy kicsit összeszokhatsz velük, megismerheted Őket. - mondta Paul, míg kifelé igyekeztünk a kocsihoz. Nem igazán tudom, hogy ennek most örüljek-e. A gyomron akkora, mint egy teniszlabda. Félek a Louis-sal való találkozástól. Mi lesz, ha tényleg elszállt magától, ha csak egy beképzelt kis sztárocska. Akkor biztos nem mondom el Neki, hogy kije is vagyok valójában. Eközben Paul bepakolta a bőröndjeimet a kocsiba, így indulhattunk is.
London csodálatos! Meredten bámulom a város szépségeit, egészen addig, amíg Paul meg nem köszörüli a torkát. Ránézek. Látom, hogy mondani akar valamit, arckifejezése alapján már tartok mondandójától.
-Figyelj Jenny! Kérlek ne haragudj meg a fiúkra, ha kicsit szemtelenek lesznek, de nagyon feszültek. Úgy néz ki, hogy Zayn tényleg kilép a bandából, ezért vele nem is fogsz most találkozni, Ő a saját házukban van. A többiek viszont eléggé idegesek a helyzet miatt. Azért is van most itt, Londonban mindenki, mert eredetileg is szünet lenne a turnén, de lesz itt egy pár megbeszélés Zayn-nel. Kérlek legyél velük türelmes. Ahogy megbeszéltük, a Te feladatod lesz a fiúkat irányítani, hogy mindenhova eljussanak időben. Tőlem megkapod a programot, Te pedig ez alapján terelgeted Őket. - Na ez is jól indul! Paul arckifejezése alapján nem tudom, mit várhatok. Rángatózik egy ideg a homlokán, valószínű ideges, bár soha sem voltam jó a testbeszéd felismerésében. Közben megállunk egy gyönyörű nagy ház előtt. Hatalmas! Itt lakna a tesóm?
Befelé menet nincs sok időm szétnézni, annyit viszont megállapíthatok, hogy gyönyörű, kényelmes, és tipikusan pasis házba csöppentem. Cipők szanaszét az ajtó mellett, kabátok egymás hegyén-hátán. Befele menet egy hatalmas nappaliba találom magam. A fal bal oldalán hatalmas TV, játék konzolokkal, körülötte rengeteg DVD, vele szemben kényelmesnek látszó fotelek, kanapék. Jobbra egy boltív mögött ha jól sejtem egy konyha lapul, velem szemben pedig egy lépcső, ami felvisz az emeletre. Hatalmas ablakokon árad be a fény. Valamint észreveszek egy tolóajtót, gondolom az udvarra vezet. Ámulásomból Paul hangja ránt vissza!
-Fiúk! Megjöttünk! Mindenki jöjjön a nappaliba! Most! - Nem mondom, van hang ereje Paulnak! Lépteket hallok a lépcső felől, arra kapom a fejem. A fiúk jönnek lefele kisebb-nagyobb kihagyásokkal. Istenem! Mindjárt találkozom az ikertesómmal személyesen is! Alig tudom elhinni! Az igazi szüleim hozzáállása alapján azt gondoltam, hogy sohasem találkozhatok egyik tesómmal sem.
- Szia! Én Liam Payn vagyok! - mosolyog rám a srác. Mikor kiderült, hogy megpályázom ezt az állást, utána néztem a bandának. Amikor a nagy titok is kiderült, akkor meg még jobban Louis-nak.
-Szia! Én Jennifer Smiths, de szólits csak Jennynek!- próbáltam rá mosolyogni, bár nem tudom mennyire jött össze. Egyre jobban izgulok!
-Hello! Harry Styles! Nagyon csini vagy! - Na igen! Ő a szívtipró!
-Hello, Jenny vagyok! - fogok kezet vele is.
Ekkor ér le a szőke srác is! Ő csak ideint.
-Szia! Niall Horan. - Kicsit tartózkodónak tűnik, a mosolya sem az igazi.
-Paul! Nem megmondtuk Neked, hogy nekünk nem kell babyszitter! Jól megvoltunk eddig is nélküle, minek ez ide? Ráadásul egy velünk egyidős kiscsaj! Remélem valami fanatikus rajongó, aki mindent kiteriget rólunk! - néz rám igazi utálattal Louis. Azt hisszem, beteljesedett minden félelmem vele kapcsolatban. Egy elszállt, öntelt hólyag! A könnyek csípik a szemem, de most nem sírhatok! Paul mérgesen néz a fiúra, majd hozzám fordul.
-Látod, erről beszéltem! Ő Louis Tommlinson! Ne is figyelj rá, csak ideges a helyzet miatt. Loius Te pedig fogd vissza magad, mert bajok lesznek! Ezt már megbeszéltük! Állj le, és viselkedj normálisan! - Nézett az öcsémre szigorúan.
-Semmi baj, Paul! Hagyd csak! A mihez tartás végett pedig közlöm veled Louis, hogy nem vagyok rajongó! Szeretem a számaitokat, de nem őrülök meg Tőletek! - fancsali mosolyra húzom a számat, hogy eltakarjam a valódi érzéseimet. Ekkor azonban csengetnek.
-Hogy legyen valami hasznunk is abból, hogy itt vagy, nyisd ki legalább az ajtót! - förmedt rám Louis.
A gombóc egyre jobban nől a torkomban, miközben elindulok ajtót nyitni.
-Ez nem az Ő dolga, nem ezért van itt! - hallom azt hiszem Liam mérges hangját, ahogy az ajtóhoz érek. Pedig miattam igazán nincs értelme összeveszniük. Lehet tényleg rossz ötlet volt ide jönni. Kinyitom az ajtót, és lefagyok. Az ajtóban az igazi családom áll. Vagyis csak a szüleim. Miért jöttek ide? Ugye nem akarják Neki elmondani az igazat? Én ezek után tuti nem mondok Louis-nak semmit! Anyám csak néz rám, látom rajta, hogy ideges. Többször is beszédre nyitja a száját, de nem sikerül megszólalnia.
-Mi van már? Egy ajtót sem tudsz kinyitni, és beengedni rajta, aki jött? - hallatszik ki a nappaliból az én drága öcsikém gúnyos hangja. Anyán látszik a döbbenet, és talán a harag is. Végre megszólal:
-Szia Kicsim! Azért jöttünk....
Sziasztok! Remélem tetszik a rész, sikerül vele felkeltenem az érdeklődéseteket! Még nem indult be igazán a történet, a lényeg még csak ezután jön. Örülnék, ha hagynátok véleményt magatok után, mert most próbálkozom először az írással. Kíváncsi vagyok mindenki véleményére. Ha csak egy pipát hagysz magad után, azt is köszönöm!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése