2015. május 5., kedd

5. fejezet

Jennifer Smiths


 Eltelt 2 nap a megbeszélés óta. Sok minden nem történt azóta. Liam-mel gyorsan megtaláltam a közös hangot, és a többi fiúval is alakul a helyzet. Louis-sal nem nagyon beszéltünk azóta, szinte sosincs itthon, vagy ha mégis, akkor a szobájában gubbaszt. Nem tudom, lesz-e közöttünk igazán testvéri kapcsolat, és ez nagyon bánt. Amíg a fiúknak szünet van, addig nincs sok dolgom, bár most Paul megkért, hogy menjek el vásárolni, mert nem biztos, hogy lesz elegendő, megfelelő ruhám a turnéra. Mivel a fiúkkal sok helyre el kell majd mennem, így nem mindegy, hogy mit hordok. Szeretek vásárolni, de csak mértékkel. Nem vagyok egy plázacica. Szerencsére van megtakarított pénzem, mert a ház árához nem akarok nyúlni egyenlőre, abból majd egy kisebb lakást kellene keresnem magamnak. 
El is indultam a közeli plázához, hogy beszerezzek még néhány divatos cuccot, de úgy döntöttem, előtte beugrok valahová egy kávéért. Sorban állás közben egyszer csak megszólalt valaki mögülem.
-Szia! Jenny, ugye? - meglepetten néztem hátra, hiszen én itt Londonban a fiúkon kívül nem ismerek senkit.
-Helló, Zayn! - a meglepettségemet nem tudtam palástolni.
-Mi járatban erre felé? - eresztette meg szívdöglesztő mosolyát.
-Kávét veszek? - kérdeztem mosolyogva. Ugyan mit kereshetnék mást egy kávézóban? Pont én kerültem sorra. Kikértem a kávémat, majd Zayn is elmondta, hogy Ő milyet szeretne. Amikor megkaptuk az italainkat, Zayn nem engedte, hogy kifizessem a sajátomat, hiába ellenkeztem. 
-Leülünk? - közben fejével egy eldugottabb, szabad asztal felé biccentett.
-Miért is ne? A pláza megvár!
-Ó... Csak nem egy bevásárlókörút? - nevetett fel - Akkor az egész napos programod megvan. De hogy hogy egyedül? Barátnők, barát? - kérdezte érdeklődve.
-Nem lesz egész napos, annyira azért nem szeretek vásárolni. Paul utasítására vagyok most is csak itt. A turné miatt vennem kell pár dolgot, mert "nem égethetem le a fiúkat"! - mutogattam a kezemmel idézőjelet, míg Pault idéztem. A fiúkon kívül meg nem ismerek itt senkit. Egy pár napja költöztem csak Londonba.
-Te is mész a turnéra? Miért? Kinek vagy a barátnője? Vagy miről maradtam le? - igazán meglepődött. Az értetlenség csak úgy sütött az arcáról.
-Senkinek sem vagyok a barátnője, ahogy már a megbeszélésen is mondtuk, Paulnak vagyok az asszisztense. -Nem értem! Ennyire nem figyelt oda akkor, vagy csak ennyire nem érdekelte?
-És Louis? Azt hittem, vele alakul valami? - Mintha zavarba lett volna, míg ezt kérdezte.
-Mi van Louis-sal? Boldog Eleanorral. 
- Hol laksz most? Gondolom még nem vagy rendesen berendezkedve.
-Az a helyzet, hogy most a közös házban lakom, ,így nem indul újra a turné, utána meg keresni akarok magamnak egy kisebb lakást.
-A szüleid mit szóltak, hogy elköltöztél egy másik városba? - Kezdtem kellemetlenül érezni magam. Nem akartam neki semmit elmondani a múltamról. Semmi köze hozzá, ráadásul majd Louis elmondja, akinek akarja. Én nem fogom senkinek elmondani az igazságot. Elég, ha rajtunk kívül mindenki a hivatalos verziót ismeri!
-Nem akarok erről beszélni. Ne haragudj! - kínosan mosolyogtam csak rá. Erre Ő csak biccentett egy kicsit, hogy megértette. Ekkor eszembe jutott egy jó kis téma elterelés. - És veled mi a helyzet? Milyen terveid vannak most, hogy kilépsz a bandából. - Mondandóm közben halkítottam a hangomon, nehogy valaki idő előtt meghallja. Láttam, ahogy izmai megfeszülnek kérdésem hallatán, arca elkomorodik. Lesütött szemekkel csak annyit mondott:
-Még nem tudom, mihez is fogok ezek után kezdeni. - most Ő komolyodott el. Nem értem. Ha ezt akarja, akkor mi a baja?
-És azt elmondod, hogy miért is lépsz ki valójában? Nem az érdekel, amit mindenkinek mondasz, hanem a valódi ok. Rossz nézni a többiek letörtségét, de ahogy látom téged is megvisel a dolog.
-Nem. Most tévedsz. Az az igazság, amit a megbeszélésen is elmondtam. Én nem vagyok emiatt letört, csak furcsa a helyzet. - kínosan mosolygott közben. Azt hiszem, itt lett elegem ebből a beszélgetésből. Képes volt a szemembe hazudni. Inkább mondta volna azt, hogy erről nem akar beszélni. Mert azt még a vak is láthatja, hogy hazudik.
-Akkor azt hiszem, én megyek is a dolgomra. Nem szeretem, amikor hazudnak nekem. Szia!
-Szia! - hallottam a ledöbbent hangját, de már csak magam mögül. Nem értem, miért keserít az el, hogy hazudik nekem. Miért tetszik nekem? Hiszen neki menyasszonya van! De azok a gyönyörű barna szemek, az a szexi mosoly! Istenem! Én nem gondolhatok ilyeneket! Főleg róla nem! Nem értem, miért foglalkoztat ennyire! Miért jár folyton az eszembe, amikor nekem Ő tiltott gyümölcs! Arról nem is beszélve, hogy lehet soha többé nem is találkozunk! Közben beértem a plázába. Gyorsan keressek egy pár butikot, mert már amónnyi kedvem sincs a vásárláshoz, mint eddig. Egyszerűen nem értem saját magam!

Zayn Malik

 Mit csinálok?! Ezt nem tehetem! Nekem ott van Perry! De akkor miért mozgat meg bennem valamit ez a lány. Miért érzem azt, hogy meg akarom ismerni? Miért érdekel ennyire? Miért vagyok féltékeny Louis-ra? Miért érzem azt, hogy valamit nem mond el vele kapcsolatban. Igen is láttam, hogy rá másképp néz, mint a többiekre! De akkor mi van Eleanorral? És mi lehet a múltjában, a szüleivel, amiről nem akar beszélni. Hogy tudta így kiszúrni, hogy hazudok?Hiszen még a fiúk sem vették észre! Legalább is remélem! Ha kiderül minden, nem tudom hogy nézek majd a szemükbe.
Arra eszméltem, hogy már haza is értem. Bementem a lakásomba, és ledobtam magam a kanapéra. Még egy fontos dolgom van mára. Ki kell írnom, hogy kilépek a bandából, meg kell magyaráznom a rajongóimnak! Remélem nem fordítanak nekem hátat, és nem lesz belőle hatalmas tömeghisztéria! De mit is írjak? Vettem elő a telefonom, hogy kiírjak valamit. Hosszas gondolkodás után ennél maradtam:

Bocsánatot szeretnék kérni a rajongóktól, de úgy gondolom, mindenkinek azt kell csinálnia, amit a legjobbnak érez. Én most úgy szeretnék élni, mint egy átlagos 22 éves, akinek van ideje pihenni és van magánélete”

Remélem minden rendben lesz, és hamar elcsitul a vihar. Azonnal kezdtek özönleni a kétségbe esett üzenetek, hogy ezt nem tehetem. Istenem! Mi lesz még itt???
Már délután 5 óra van. Özönlenek az üzenetek, már inkább meg sem nézem őket. A TV, rádió mind ezt harsogja. Láttam az egyik műsorban, ahogy letámadták a fiúkat, hogy mi lesz most. Nem válaszoltak, de mint megtudtam, este 7-kor sajtó tájékoztatót tartanak. Az első olyat, amire nekem nem kell mennem. Nemsokára lesz az első olyan koncert, amiről nem azért maradok le, mert valami baj van, hanem mert nem vagyok már tagja a bandának. Hogy fogom én ezt elviselni? Tényleg megéri Perry-ért? Ugyan Jenny most mit gondolhat rólam? Hiszen láttam Őt is a fiúkkal, amikor megrohamozták őket az újságírók. Hogy viselte? Neki még ez újdonság, még nem volt ilyen helyzetben. Miért örültem meg annyira, amikor megláttam, még ha csak képernyőn keresztül is? Gondolataimat a bejárati ajtó nyílása, és Perry hangja szakította meg.
-Szia Szívem! Segítenél?
-Szia Pezz! Mit segítsek?
-Visszajöttem, ahogy megígértem. Te kiléptél a bandából, én pedig visszajöttem hozzád. Be kellene pakolni a csomagjaimat! Ugye elintézed nekem? - mosolyog rám negédesen. De miért nem érzem ezt helyén valónak? Miért érzem azt, hogy saját magamat is becsapom?
Bepakoltam Pezz cuccait. Ő bezzeg nem olyan, mint Jenny! Ő szeret vásárolni! Ez a csomagjai számán is meglátszik! Perry elkezdett vissza kipakolni. Úgy gondoltam, megnézem a fiúk sajtótájékoztatóját, mert mindjárt 7 óra. Megkerestem az egyik csatornát, amin ez ment. Furcsa volt, ahogy őket néztem. Most tudatosult bennem, hogy én már mától nem tartozom oda! De az ütő akkor állt meg bennem, amikor azt kérdezték a fiúktól, hogy miért voltam ma a stúdióban. Hiszen mielőtt Jenny-vel találkoztam a kávézóban, ott voltam!És valóban, ott a kép! Látom a fiúk arcán a teljes megdöbbenést, értetlenséget. A következő kérdés, aminél szintén lemerevedek, hogy mit szolnak a fiúk ahhoz, hogy Perry ma visszaköltözött hozzám, a közös otthonunkba. Igaz-e az a híresztelés, hogy Ő áll a kilépésem mögött? Nemsokára vége a műsornak, és a telefonom elkezd csörögni. Nem veszem fel. Látom, hogy a fiúk, de nem tudnék nekik mit mondani. Felváltva próbálkoznak, de Louis a legkitartóbb. Egy idő után megunom, és kikapcsolom a készüléket, inkább felmegyek Pezz-hez. Hátha Ő el tudja terelni a figyelmemet! De inkább ne tettem volna meg! Ha tudom, hogy mi vár odafent, lehet soha nem megyek fel.

2 megjegyzés:

  1. Omg
    Imádlak!!!*-*
    Vajon mit láthatott ott Zaynee??
    Siess a kövivel!!!^^

    VálaszTörlés
  2. Szia! Fent van a kövi! Köszönöm a komit, sokat jelent! Kezdtem elbizonytalanodni, mert nem volt visszajelzés, és ez az első történetem!
    Puszi:Klau

    VálaszTörlés